Igazán nem meglepő, amiről írni szeretnék, vagyis sikerült megint összevesznem Luccal. Azért nem nevezném összeveszésnek, inkább vitázás. Amúgy ez nem történt volna meg, ha nem jelentkezem be ma msn-re. Ezért utálom az msn-t: vagy nem az történik, aminek kéne, vagy az, aminek nem kéne (remélem, h érthető voltam). Le is tiltottam, de nem azért, mert ő a hibás, hanem mert így jobb lesz mindkettőnknek. Úgyis gyakran találkozunk, élőben is lehet beszélgetni. Nem szeretném részletezni a vita témáját, mivel nem publikus, illetve nem tartozik másra.
De akkor minek írom? Azért írom, hogy kiadjam magamból az indulatokat. Néha lealacsonyítva érzem magam mellette, mintha ott se lennék és körülötte forogna a világ. Létezik ő és csak ő, valahol mi is ott vagyunk, de az nem számít. Talán próbálok megfelelni, de minek? Én úgyis csak egy vagyok a sok közül, aki ugyanazt az unalmas szöveget nyomja, mint mindenki más. Nem sajnáltatni akarom magam, de így érzem. Ma mondta nekem pl., h őt nem érdekli, hogy egy srácnak milyen a külseje, neki a kisugárzás számít, mert az keveseknek van. Jó, persze a kisugárzás sem elég (szükséges, de nem elégséges:P). Az a lényeg, hogy ez úgy jött le, mintha én csak külsőre mennék és semmi más nem számítana, mintha csak ő lenne ilyen érzelmi lény, és mindenki más semleges. Legtöbbször elégedetlen magával, máskor pedig tökéletes. Tudom, hogy ő nem akar ilyen lenni és nem is gondolja ezt, de külső szemmel teljesen máshogy látja az ember. Én sem vagyok tökéletes, biztos tudna rólam mondani pár dolgot (én is magamról). Azt is tudom, hogy ez neki se könnyű. Semmi élveznivaló nincs ezekben a felesleges vitákban, utálom. Mindenki a saját igazát akarja bizonyítani, még én is.
Miért foglal el ez a téma ilyen központi helyet az életemben? Magam sem tudom, de talán a Luc az egyetlen ember az eddigi életem során, aki megért, akinek elmondhatok bármit anélkül, hogy hülyének érezném magam vagy ő nézne engem annak...a legjobb barátom/barátném (mert nem nőm). Ezt még sosem mondhattam el másról, mert senki se került hozzám ilyen közel. Mindig voltak barátaim, de egyik se volt igaznak mondható. Emiatt sokszor éreztem magam - még ma is néha - egyedül. Ha én nem keresem a másikat, akkor a másik sem keres engem. Annak ellenére, h legtöbbször vidám és bolondos vagyok, attól még vannak gondolataim vagy érzelmeim, amikről nem beszélek. Azért az embernek maradjon meg valamennyi saját magából. Nem kell, h más megértsen de azt se mondom, h úgyse értenek meg, mert nem tudhatom.
Nem szeretek ilyen érzelgős lenni, borzasztó. Oldalakat tudok írni a semmiről, de valahogy jobban érzem magam utána. Most estére is sikerült megitatnom az egereket. Tejóég, ilyenek miatt hullatom a könnyeim, amikor emberek ezrei éheznek Afrikában. Ez csak egy példa volt a sok globális probléma közül, de annyira vicces, h ilyenektől függnek napjaink, mondhatni életünk. Mindegy, holnap úgy megyek be a suliba, mintha semmi se történt volna. Többet ér a barátság, jóval többet. Valójában tényleg nem történt semmi, csak mi csinálunk belőle ekkora ügyet, gyerekes. Ezen meg csak nevetni tudok. Tragikomédia...
*Remélem, h azért mellém ül a buszon a pénteki osztálykiránduláson.^ ^
