HTML

The Simple Life

Napi gondolataim, illetve megfigyeléseim gyűjteménye. Hogyan látja egy 19 éves középiskolás lány a mai világot? Igazából nem ennyire komoly a dolog, de megtalálható minden Japántól kezdve a Converse tornacipőkig.

Friss topikok

Linkblog

Rossz kezdet

2008.09.08. 20:40 hunhungirl

Túl vagyok a suli első hetén, milyen jó érzés. De ha belegondolok abba, hogy mennyi van még hátra, talán mégsem tűnik olyan jónak. Már azon gondolkodom, hogy mikor lesz vége? Azért nem ennyire vészes a helyzet, sőt egyáltalán nem vészes. Igazán nem panaszkodhatok, van olyan nap, amikor csak 5 órám van vagy nincs első és negyedikesek vagyunk, vagyis istenek (na persze, jó is lenne). Már nem olyan végzősnek lenni, mint régen. Egyáltalán milyen volt végzősnek lenni régen? Arra gondolok például, hogy amikor én voltam elsős, akkor úgy tekintettem a végzősökre, mint jobbágy a földesrurára, préda a vadászra...kifogytam a hasonlatokból. Szóval azt akarom mondani, hogy már nem mi vagyunk a iskolai társadalom nagyjai: a kisebbek visszapofáznak, nem hallgatnak rád, barátkoznak veled (ami nem baj, de elsőre furcsának tűnik, kivéve, ha vmilyen ismerős).

A második hét
Pilismarót, Magyarország 2008.09.08 (vasárnap), délutáni órák (Mi ez? NCIS vagy mi?)

A vasárnapom jól kezdődött, délelőtt voltunk nagymamámnál és Ikeában. Hazaértünk és elhatároztam, hogy elkészítem a maradék mélyfagyasztott tenger gyümölcseit, ami polipból, kagylóból, rákhúsból és egyéb finom tengeri származékokból tevődik össze. Bár sokan nem eszik meg, néha nem csodálom. A lényeg az, hogy olyan rosszul lettem egy kis idő múlva, hogy hánytam. A gyomrom tartalmát nem kívánom részletezni, de volt ott minden (köszönjük az információt, Eszter). Csak azért akartam ezt leírni, mert kb. 7 éve történt velem ilyen utoljára, majd talán 7 év múlva megint, ez talán ilyen ciklusos dolog. Ma még éreztem az utóhatását, de már jól vagyok.

Figyelmeztetek mindenkit előre, hogy ne vegyen boltokban kapható mélyfagyasztott tengeri ételt!!! Frissen kell elfogyasztani és úgy tényleg finom tud lenni. Tessék rábízni az elkészítését a profikra, főzés, ízesítés/fűszerezés, tálalás, stb.

Amúgy nem magával az étellel volt a gond, csak nekem kellett elkészíteni. Az volt a fő gond, hogy nem főztem meg eléggé, kissé nyers maradt és az ízesítés se sikerült a legjobban. Hát ez van.

 

 

 

 

 

 

 

 

Bon appetit! :)

Szólj hozzá!

Csibemánia

2008.08.28. 22:03 hunhungirl

Már elegem van a gyerekekből, pontosabban az unokatesóimból. Az állandó figyelem, türelem, veszekedés, nyávogás...már alig várom, hogy haza menjenek (de gonosz vagyok). Amúgy szeretem a gyerekeket, csak nem egyforma mindegyik.

Tegnap találkoztam Luccal és Gicával, elmentünk könyvekért és ittunk jegeskávét. Jó volt velük talizni. Luc mutatott sok új zenét, nekem is tetszenek. Most Amy March Chick habit c. számát hallgatom.

  

Ezt valamilyen feminista akciófilmben tudnám elképzelni, milyen menő lenne. Francia verzió is létezik Les Tomber les Filles címmel. Nekem jobban tetszik angolul, de a francia is aranyos. Valamiért csibék jutnak eszembe erről a számról.

 

Csibemániás lettem...:)

 

Szólj hozzá!

Címkék: zene csibe amy march

Csupa újdonság

2008.08.22. 20:52 hunhungirl

Tök jó volt a tegnap, Luccal találkoztam, vásároltunk, beszélgettünk, frappéztunk. Bejártuk az egész várost, plázától plázáig. Múlt héten vettem magamnak egy 40-es gatyát a C&A-ban, de nagynak bizonyult, ezért visszacseréltem egy 38-asra. Felpróbáltam a 38-ast, kicsit szorít, úgyhogy le kell adnom. Az utóbbi időben sokat híztam, 2-3 kilót biztos, és érzem (látom is) a súlyfelesleget.:S Mindegy, holnaptól egészséges életmód! Ahogy bementünk a különböző üzletekbe, színes és divatos ruhák zöme vett körül. Az ember nem is tudja ilyenkor, hogy hol kezdje el a vásárlást. Én megoldottam a problémát: csak rá kell nézni az árcédulára és máris könnyebben megy. Tudom, én ilyen ingyenélő vagyok. Mi kerül egy műanyagból készült balerinacipőn 12 000 Ft.-ba? Már említettem ezt a témát egy előző bejegyzésemben a converse cipőkről, de az converse, van különbség. Ez nem csak cipőkre igaz, egyes ruhadarabokra is. Ha milliomos lennék, talán nem haboznék, de mivel nem vagyok az, addig így állok hozzá a dologhoz. Véleményem szerint, lehet jó minőségű márkás dolgokat kapni olcsón is, csak érzék és türelem kell hozzá, nem nehéz rátalálni.

Mostanában megint divatba jött az ún. csőgatya. Nincs ezzel gond, csak szerintem nem áll jól akárkin. Inkább a vékonyabb testalkatúakra szabták, de nagyobb méretekben is megtalálható. Ennek ellenére mindenkin látom, főleg a tiniken. Mivel feszül a gatya, jobban kiemeli a lábat, főleg a combokat és a fenék részt, ezért nem ajánlatos felvenni azoknak, akiken van egy kis plusz. Nehogy valaki megsértődjön, ez csak bizonyos esetekben igaz és pár emberre, akit láttam az utcán. Ha jól áll, akkor miért ne?
 
2 hét múlva kezdődik a suli, nem akarooom tanulás szempontjából és idén érettségizem, de az még messze van. Kíváncsi vagyok az osztálytársakra, hogy ki mennyire változott, jó lesz őket újra látni. Na jó, azért a tanárok, az iskola felújított épülete, valamint az új tananyag is érdekel. Biztos csak én vagyok ilyen stréber. Amúgy sikerült lemaradnom a gólyatáborról, ma lett vége, én meg azt hittem, hogy hétfőn kezdődik. Nem baj, majd úgyis látom az új növendékeket és megkapják a magukét...muhahahahaha. Azért sajnálom őket, eszembe jut, amikor én is 9.-es voltam, az volt a legnehezebb évem eddig. Még akármi történhet.

Véletlenül rábukkantam erre a videóra, amiben egy új japán gyártmány szerepel. A Sega Toys 'virtuális' háziállata, amit a valódi 3 napos csibékről mintáztak. Ha megsimogatod, csipog és mozgatja a szárnyait, cuki. Nekem is kell ilyen!! Persze, ha nem lenne ilyen drága, mert 20 dollárba kerül, ami átszámítva 3 153 Ft. (a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján). Kicsit drága, ahhoz képest amennyit tud. Ha még repülne vagy reagálna élő társaira, az lenne a nagy szenzáció. 8 000 példányt adtak el belőle kiadásának első napjaiban. Íme a robot csibe:

 

Szólj hozzá!

Címkék: tech japán divat

Boys Este

2008.07.18. 10:14 hunhungirl

Tegnap youtube-on néztem doramákat (japán drámák, sorozatok) és találtam egy romantikus vígjátékot, aminek címe Boys Esthetic vagy Boys Este és nem, nincs köze a fiúk estéjéhez.:P A történet arról szól, hogy Akagi Hibiki (Nakamura Aoi), egy középiskolás diák munkát kap egy esthetic szalonban, ami véleményem szerint egy kozmetika csak nők számára, de férfiak dolgoznak ott. Mottójuk: Mindent a nő szépsége érdekében. Szóval, elterjed a fiúról, hogy isteni kezei vannak a különböző masszázs technikák elsajátításához. A románc akkor kezdődik, amikor Hibiki megismerkedik egy szintén középiskolás lánnyal, Koiwai Shizukával (Sugimoto Yumi). A lány elbizonytalanodik alakja miatt, amiért volt barátjának nem felelt meg, és bezárkózik szobájába a külvilág elől. Az szalon egyik alkalmazottja Shikishima Shichiri (Saito Takumi), aki szintén egy suliba jár Shizukával, elhatározza, hogy segít Shizukán. Shizuka számára Shichiri a mesebeli herceg. A sorozat elején egy szerelmi háromszög alakul ki, de később felbukkan Hibiki volt barátnője, aki ellenfelet lát Shizukában. Nem ismerem a folytatást, így a végére lehetséges egy szerelemi sokszög is. Az első 3 részét sikerült megtalálnom nagynehezen, de ha valaki esetleg ismeri és látta már az összeset vagy tudja hol lehet megvenni dvd-n, esetleg megtudja szerezni, az kérem szóljon!! Összesen 12 részből áll.

Talán mások érdeklődését is sikerül felkeltenem.

 

A kép jobb alsó sarkában található mangáról példázták a sorozatot. Arra is kíváncsi lennék, de a sorozat mégis közelebb áll a valósághoz és ne feledkezzünk meg Saito Takumiról. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: sorozat manga dorama boys este

Vissza a civilizációba...

2008.07.15. 22:24 hunhungirl

...Vissza a hétköznapokhoz. Ma jöttem haza nagymamámtól. Jól éreztem magam, bár néha unatkoztam. Túl sokat nem tévéztem (szerencsére) és internet se volt, nem is hiányzott, csak akkor, amikor elkapott az ihlet, hogy írjak. Hát akkor mit csináltam? A mai társadalomban sokan nem tudják elképzelni az életüket tv és internet, illetve a média és a fogyasztói életmód nélkül. Ennek van egyáltalán értelme? Sokat olvastam, rejtvényt fejtettem, elmélkedtem, kutyával játszottam, kertben sétáltam, locsoltam, nagymamámnak segítettem és sikerült hozzákezdenem a japánhoz. Ez lehet, hogy soknak tűnik, de ezek igazából félperces - na jó, azért több - tevékenységek. Így bőven maradt még eltöltendő időm, hosszú napjaim voltak. Valahogy mégis úgy érzem, hogy valami hasznosat is tettem, ha nem is mások, de magam számára. Tudtam értekelni az időt és nem pocsékoltam el értelmetlen, felesleges dolgokra. Büszke vagyok magamra, de tényleg. Csak az a gond, hogy megint itthon vagyok, de próbálok magamon változtatni, nem lustulok el. Nem is a lustulással van a baj, csak én általában túlzásba viszem. Talán még nem én vagyok a legrosszabb, ez csak mind a kamaszkor hozzátartozói. Már megint túlzásba viszem az önvizsgálatot, de már abbahagytam.:)

Voltam piacon is Gyömrőn. Ez a legújabb hobbim: a piacozás. Tökre szeretek piacra menni, elveszni a mindenféle kínai áru között, járkálni összevissza, alkudni, még akkor is, ha olcsó valami. Ez a piac szépsége. Amúgy az jutott eszembe, hogy a kínai nem kimondottan rossz minőség. Mindenkibe bele van rögzülve, hogy a kínai cucc az gagyi, pedig szerintem ez egyáltalán nem igaz, vagyis nem minden esetben. Megnéztem a Converse tornacipőmet és mi látható rajta: nem mintha meglepődnék, de Made in China.  Na, most akkor mi van?  Ezek szerint a  Converse is gagyi? Csak rá van nyomva, hogy Chuck Taylor és Converse All-Stars és máris 10 990 Ft. (én ennyiért vettem) a különben 3 000 Ft.-nál nem többet érő tornacipő. Bár nekem nyolcadik óta megvan, azért mégsem olyan gagyi. Igen, engem ilyen kis dolgok is foglalkoztatnak. Vettem magamnak 3 pár zoknit, zöldet, lilát és kéket. Már zoknihiányban szenvedtem.

 Tegnap olvastam ki Paulo Coelho A Zahir c. konyvét. Ez is nagyon tetszett, mint Az alkimista. Ez talán közelebb áll a hétköznapi élethez, de ebben is előfordulnak álmodozós részek. Az alkimista meg inkább kalandos, egy másik világot, földrészt mutat be és ezért is izgalmas. Majd szeretnék belőle olyan részeket leírni, amelyek megfogtak, amelyeket egyszerűen át tudtam érezni vagy csak egyszerűen tetszett. Melyik legyen a következő könyve, amit elolvasok...hm? A könyvei erőt adnak, feltöltenek pozitív energiákkal, szeretem, ahogy ír. Luc szerint sablonos. Ő már csak ilyen. Én meg nem tehetek róla, hogy ilyen a lelkivilágom. Ízlések és pofonok.

Szólj hozzá!

Rehab

2008.07.07. 22:06 hunhungirl

Ma megint nem csináltam semmit, egész nap váltakozva ültem a gép és a tv előtt. Izgalmas élet, mi? Tennem kell valamit a nagyfokú lustaságom ellen, ez így nem mehet tovább. Már anyukámnak is elege van belőlem, nem csodálom. Tudom, hogy milyen vagyok és nem szeretem, amikor szembesítenek vele vagyis állandóan mondják, hogy mit kellene tennem. Tisztában vagyok a saját hibáimmal és mindig bennem van a jó szándék, de ahhoz megkellene mozdulnom. Ó világ vagyis jaj Eszter.

Szerdán megyek nagymamához, már alig várom. Szeretnék egy kicsit eltávolodni a fejlett társadalomtól. Egy kis természetre vágyom, internet, telefon és tv nélkül. Mamám Gyömrőn lakik, egy kis csendes faluban nem messze Pesttől. Viszek magammal egy könyvet, japán tananyagot és ruhát persze. Leginkább dolgozni szeretnék, segíteni, mozogni. Jót fog tenni a lelkemnek ez a pár nap, egy kis felfrissülés. Most Ribizli is (református) hittan táborban van Tahitótfalun. Mondta, hogy menjek én is, de végül egyedül akart menni. Amennyi káosz most körülötte van, megértem. Néha aggódom miatta. Igen, közben megint jó barátnők lettünk, aminek nagyon örülök. Remélem mostmár, hogy ez így is marad hosszú ideig.

Mindjárt kezdődik a Kés alatt c. sorozat, múlt héten kezdtem el nézni egyik ismerősöm (Mendori) hatására. Túl sok a dokis sorozat mostanában, de akad köztük néhány jó. Elköszönök egy kis időre a technológia világától. Meglátjuk, hogy meddig bírom, de menni fog. I'll be back! :P 

Ja és ha már Rehab, akkor Amy Winehouse természetesen.:)

Szólj hozzá! · 2 trackback

Buli

2008.06.03. 17:24 hunhungirl

Ideje lenne írnom végre. Mindig elfelejtem vagy csak egyszerűen lusta vagyok írni. Panic at the Disco-t hallgatok, egész jó számaik vannak és helyes a mellékgitáros. :) Olyan kisfiús arca van. Lassan olyan leszek, mint a Ramó, h mindegy milyen a pasi, csak farka legyen. Na jó, azért ilyen nem leszek és ő se ilyen. Pasikat említve, voltam ZP-ben múlt héten. Már jól kezdődik.:P Szóval Dóri barátnőmmel találkoztam, 4-en voltunk lányok. Ribizli is ott volt, de végül nem találkoztunk. Kaukázus koncertre mentem volna, de az utolsó számra érkeztem. Sikerült eltévednem Pesten. Én? Eltévedni? Budapesten? Ez se fordul elő gyakran. Igazából nem tévedtem el, csak nem tudtam, h merre kell menni. A ZP a Petőfi-híd budai hídfőnél van, de én a Margit-híd budai hídfőhöz mentem. Ez is csak velem történhet meg. Az a lényeg, h végül sikerült megtalálnom. Ó je!:D

Nos igen, 4-en voltunk lányok. Koncert után válogatott DJ zene volt. A színpad előtt táncoltunk vagyis táncoltak...én csak lötyögtem. Nehezemre esett mozogni, nem sikerült még ellazulnom. Aztán elmentünk italt (magyarul piát) venni, de én csak megkóstoltam. Visszamentünk táncolni. Láttuk, h egy csapat fiú közeleg felénk. Naná, h hozzánk jöttek. Az egyik odajött hozzám és megkérdezte, h akarok-e vele táncolni? Mondtam táncoljunk. Erre megkérdezi: hogy kell? Hát igen, ott fogtam a fejem. Felkér táncolni, de ő meg nem tud. Vicces! Túl sokat nem beszélgettünk, inkább táncoltunk. Aztán menniük kellett és elkérte az MSN címem, meg is adtam neki.
Én úgy mentem ZP-be, h nem vártam semmit pasi ügyben. Legalább sikerült megismerkednem egy sráccal, az már valami.

Szólj hozzá!

Napsütés

2008.05.11. 15:06 hunhungirl

Milyen szép az idő végre! Tegnap próbáltam napozni, de mindig akkor jöttek a felhők. Kijelenthetem, hogy itt a nyár, vagyis még csak félig. Azért nem mondható, hogy dinnyerohasztó meleg van és erőteljesen fúj a szél. Nővéremék (nővérem, férje, 2 gyerkőc-Vivi és Márk) jöttek ma ebédre. Akkor tanulás elhalasztva. Még szerencse, h délelőtt sikerült valamennyit. Tudni kell, hogy ha jönnek, akkor másra nemigen jut időm. Amúgy Huginak szólítom a nővérem, elég vicces, nem? Mielőtt megszülettem, ő volt a legkisebb, de utána is megmaradt Huginak. Vannak ilyen furcsa dolgok a családban. :) A gyerekekkel jól elvagyok, bár néha fárasztóak tudnak lenni. Máskor meg kb. egy szinten vagyok velük. Ma például kekszet égettünk egy deszkán a nagyítóval, majd gyufát és még egy gyertyával is próbálkoztunk. Hát mit mondjak? A fizika szépségei. :P

Lassan vége a 3 napos szünetnek, már vasárnap van. Közeledik a földrajz érettségi, próbálom kerülni a témát, de mindig eszembe jut. Magabiztos leszek, menni fog és kész. Sokan bíztatnak, szükségem is van rá, de tőlem függ minden. Hajrá! :)  

Szólj hozzá!

Küzdelem

2008.05.06. 20:50 hunhungirl

Tiszta hülye vagyok. Nem tudom mi ütött belém mostanában. Ma se tanultam semmit, 4 nap állt rendelkezésemre, de semmi. Itt volt a lehetőségem, h újból barátok legyünk Ribizlivel, de ezt is sikerült elszúrnom. Közben rájöttem, h nem is miattunk kért bocsánatot, hanem maga miatt, hogy ne érezze rosszul magát a saját bőrében. Én nem tudok neki olyan könnyen megbocsátani, mint a Ramó. Ő vajszívű, ahogy megfogalmazta. Megint együtt lesz a csapat, de már sosem lesz olyan, mint volt. Túl sokat bántottuk egymást és fogjuk is még a jövőben. Kezdtem magam jól érezni nélküle, ez meg csak az én önzőségemre utal. Már nincs kedvem ehhez, ez már nem barátság. Senki se kéri vagy követeli tőlem, de akkor meg én lennék a bunkó. Végülis az én döntésem, rajtam múlik.

Egomeisternél is sikerült teljesítenem. Leszólítottam nagynehezen MSN-en. Nem merem leszólítani; úgy érzem, h olyankor lenéz vagy azt kérdezi magában, hogy "Mit akar tőlem ez már megint?". Túljutok a leszólításon és csak jár a szám, de mégse mondok semmit. Csak felesleges, értelmetlen szöveg. Nem tudom, h viszonyuljak hozzá. Wivinek igaza van, minek vettem fel megint? Így soha az életbe nem fogom tudni elfelejteni és csak hülyét csinálok magamból folyamatosan. Miért nem bírom felfogni, h nem akar tőlem semmit? Én is tudom milyen az, amikor nyomulnak rád, de te nem akarsz semmit a másiktól. Ő is biztos így érez. Egyszerűen el kell felejtenem...nem is olyan nagyszám. :) Saját magam nehezítem az életem, mindig önmagammal harcolok. Nem vagyok skizofrén, de a belső énem nem ért mindig egyet a külsővel.

Elszívja minden erőmet a társadalmi élet. Akármilyen szép és jó, olykor fárasztó, sőt kimerítő tud lenni. Most egy forró zuhanyra van szükségem. Igen, azt hiszem az most megold mindent.

Szólj hozzá!

Megbocsátás

2008.05.04. 23:27 hunhungirl

Hol is kezdjem? Kaptam este egy sms-t Ribizlitől. Ezt csak azután vettem észre, miután írta MSN-en, hogy küldott sms-t. Azt írta, h sajnálja amilyen volt és szeretne velem beszélni. Előszőr meglepődtem, nem gondoltam, h képes lesz magától bocsánatot kérni. Nagy szavak ezek...megbocsátás. Bevallom, h néha gonosz voltam, örültem, hogy szenved. Most így utólag sajnálom, nem tudhattam min megy keresztül. Próbáltam vele beszélni, de tényleg nem tudtam. Mit oldott volna meg a beszéd? Talán nem lett volna ez az egész dráma, de attól még az ő problémái nem oldódtak volna meg, mert azt neki kell magában eldönteni. Mindegy, nem szeretném részletezni a dolgot. Az a lényeg, h örülük, h végre tudunk majd normálisan beszélgetni és remélhetőleg újra barátok leszünk. Már hiányzott. Jaj, Lucikám :)

Amúgy jól vagyok, köszönöm szépen. Közben Ciao Marinát hallgatok (ááááá). Igen, nem tudom mi ütött belém. Talán az, hogy a napokban elkezdtem újra beszélni az Egomeisterrel. Ez hosszú történt, inkább most ebbe se kezdek bele. Csak annyit mondok, h egy fiú. Azta, micsoda felfedezés, ki hitte volna? Létezik ilyen is? Pontosan ki/mi az? Honnan jött? Mi a bolygó neve? Én is ezt szeretném tudni. Majd ha valaki rájön, értesítsen.

23:23 van. Ez mit jelent? Azon kívül, h álmos vagyok és már rég ágyban kellene lennem, sikerül mindig jókor ránéznem az órára. Egy újabb história, de inkább folytatom holnap.

ˇ.ˇ Zzzzzzzzz

 

1 komment

Általános

2008.04.17. 21:53 hunhungirl

Holnapra nem kell semmit tanulni vagyis kellene, de nem lesz számonkérés. Ilyenkor tudnék előre tanulni, de általában az utolsó pillanatra szoktam hagyni, pedig mennyi időt spórolnék vele. Ma írtunk töriből egy röpdolgozatot a kiegyezésből és elég jól ment. Igaz, h már minden összevissza keveredett a fejemben, de sikerült valamennyire rendet teremtenem. Mostanában jól megy a töri, amióta jegyzetelek és egyben figyelek. Azelőtt vagy rajzoltam vagy mással foglalkoztam és alig vártam, h kicsöngessenek. Rájöttem, h nem is annyira borzasztó, csak akarat kérdése. Elsősorban magamnak kellene megfelelni, aztán jöhetnek a többiek. Ezt kellene jobban megtanulnom, mert mindig másokért vagy másoknak teszek dolgokat és nem magamnak (legalább nem vagyok egoista). Szeretem, ha mások jó véleménnyel vannak rólam és utálok másokkal rosszban lenni, egyszerűen elviselhetetlen és nem jó érzés. Igaz, h most valakivel nem vagyok jóban, de vannak kivételek. Ezt kifejtettem egy korábbi bejegyzésemben és erről nincs több mondanivalóm. Sulival kapcsolatban még annyit, h fölöttem lebeg a földrajz érettségi és addig nem tudok nyugodt lenni, amíg nem leszek túl rajta.

Hétfőn voltunk színházban páran az osztályból és megnéztük a Nézőművészeti főiskola című darabot. Ez volt a legjobb előadás, amit az utóbbi 3 évben láttam és a többiek pont erről maradtak le. Az annyira poén, h mindig olyan előadásra megy mindenki, ami halálosan unalmas vagy nincs semmilyen története. A legjobbakról meg lemaradunk. Most egy darabig nem megyek színházba, mert már eleget voltam idén és költséges. Nem mondom azt, h drága, de a pénz az pénz. Amúgy nagyon szeretek színházba járni, csinosan felöltözni, művelődni, stb. Mindenki ismeri ezt az érzést, remélem. :)

Az osztályban építem a barátságot a többiekkel. Ez milyen szöveg már? Szóval úgy értem, h attól hogy valaki az osztálytársam, attól még nem biztos h a barátom. Mindig megismerek valakit közelebbről, például Ramó, Hangya, Zsuzska, Dius (igen, ezek becenevek, gratulálok a felfedezéshez:P). Nekem ilyen dolgok sokat számítanak és az is jól esik, h én számítok másoknak. Lehet, hogy csak egy pár embernek, de nekem az tökéletesen megfelel. Jó dolog a barátság!

Szólj hozzá!

Harc a nyugalomért

2008.04.10. 21:50 hunhungirl

Jaj gyerekek, már jöhetne a hétvége. Vizsgán mindenki túl van és elég jó lett az osztályátlag, a tanárnő is meg volt elégedve. Komolyan, a tanuláson kívül másról nem tudok beszélni vagy mi? Abbahagytam...de tényleg!:D

A másik meg az, h sikerült ma összevesznem Ribizlivel. Próbáltam megmenteni a barátságunkat, de ahhoz két ember kell. Én hiába teszek érte akármit, ha a másik leszarja. Állandóan csak ment a vita és mindenki magára gondolt. Bevallom, h még én is, de mindig próbáltam helyre hozni a hibáim. Ez róla nem volt elmondható, csak bunkó volt és nem gondolt másokra. Azért szövegelek erről ennyit, mert nekem ért valamit a barátságunk. Azt hittem, h végre lehet egy igazi barátnőm, akivel mindent meg tudok osztani, megbeszélni dolgokat, de úgy látszik, h tévedtem. Mindig is olyan voltam, h inkább sok emberrel voltam jóban és valakivel jobban, valakivel kevésbé. Jó, vannak még általánosból nagyon jó barátaim, csak nehezebb velük tartani a kapcsolatot, mivel távol laknak. Szerintem igaz az a mondás, h az igazi barátság mindent kibír. Akkor ezek szerint, nem voltunk igaz barátok. Bevallom, h kicsit hiányozni fog, de túlélem. Már feladom, próbáltam küzdeni, de hát hiába. Így lesz a legjobb, mert úgyis mindig csak vita lenne a végén. Már a fejem is megfájdul ettől.

Szüleimmel elmentünk sétálni ma este, olyan kellemes az idő. Ma délután is jó meleg volt. Felmentünk az utca végére (mert egy dombon van) és néztük a minket körülvevő tájat. Hallottuk a békák brekegését meg tele volt macskákkal az utca. A virágzó fákat megvilágították az utcai lámpák. Teljesen hatalmába kerített a természet, teljes nyugalom vett körül. Szeretem a tavaszt és a tavasz is szeret engem. :)

Szólj hozzá!

Vizsgák

2008.04.08. 21:33 hunhungirl

Végre túl vagyok a vizsgán! A Bánk bánt húztam Katona Józseftől, aránylag jól sikerült a feleletem.  A jegyet csak holnap tudjuk meg. Előtte annyira izgultam, attól féltem, h olyan tételt húzok, amit nem tudok. Volt olyan tétel, amit meg se tanultam, pontossaban 3-at. Örülök, h nem azokat húztam. Felelés előtt nagyon tudok izgulni. Amikor vázlatot kellett készítenem, alig jutott eszembe, pedig itthon olyan jól megtanultam. Egyszerűen nem tudtam előadni, nem volt szókincsem. Pedig mostanában próbálok sokat olvasni. Úgyhogy fejlesztenem kell a beszédemet. Ja tényleg, még a múlt héten kikaptuk az írásbelit és 4-es lett (nem fullad kudarcba az életem:P). A szóbelire kíváncsi leszek. Az a lényeg, h túl vagyok rajta és nem lesz több belső vizsgánk (csak érettségi)!

Ma olvastam ki Paulo Coelho Az alkimista c. könyvét. Nagyon jó könyv, de én hiába mondom, mert lehet, h másnak nem tetszik. El kell olvasni.

Most hirtelen elment a kedvem az írástól, úgyhogy itt a vég.

Szólj hozzá!

Csoda...vagy véletlen?

2008.04.06. 12:07 hunhungirl

Péntek délután voltam fodrásznál és tök jó lett a hajam! Megmutattam a fodrásznak a képet és egész jól sikerült, jobban is érzem magam; megkönnyebült a fejem. :D

Tegnap nekiálltam tételeket tanulni. Petőfivel kezdtem és 2 órába telt megtanulni azt az egyetlen tételt. Egyszerűen nem fogott az agyam. Elkezdtem bőgni, hogy nekem ez nem megy, keddre nem fogom tudni mind a 12 tételt megtanulni, stb. Anyukám mondta, hogy ne így fogjam fel, hanem gondoljak arra, hogy minél gyorsabban túl legyek rajta. Meg hogy ne magoljam be az anyagot, hanem értsem meg. Igaza van, mert nekem az a bajom, h szóról szóra próbálom 'megtanulni' azt, ami a füzetemben le van írva és ez így nem jó. Felajánlotta, h segít ma nekem a tanulásban. Remélem, h menni fog. Nem szabad elkeserednem, meg kell erősítenem a lelkem és nem bőgni egyből. A másik meg az, h nem tegnap kellett volna elkezdeni tanulni. Már több mint 1 hónapja kaptuk meg a tétel címeket, de nem voltam hajlandó nekiállni, ezért ezt az árat fizetem. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Mennyivel könnyebb lenne, ha csak párat kéne megtanulni a hétvégén és nem az összeset. Mindegy, mostmár teljesen felesleges ezen bánkódnom...meg kell csinálni és kész!

Tegnap estére azért sikerült lenyugodnom. Fél 8-kor kezdődött Uri Geller műsora, A Kiválasztott. Múlt héten is néztük és leesett a kanál a tv tetejéről. Tegnap pedig ugyanazt rajzoltam le amit ő, a piramist. Ilyenkor elgondolkodom azon, h ez most tényleg mentális képességekre vall vagy csak véletlen? Tudom, hülyeség ilyenekben hinni, de nem hiszem azt, h lehetetlen. Miért is ne lehetne lehetséges? Például kanalak elhajlítása, telepátia, levitáció, gondolat-olvasás, stb. A világ tele van rejtélyekkel, megmagyarázhatatlan dolgokkal. Persze mindig akad egy tudós, aki talál rá valamilyen tudományos magyarázatot. Miért kell mindent megértenie az embereknek? Miért kell mindent kérdőre vonni? Komolyan, erről regényt tudnék írni, mint Madách (Az ember tragédiája).

Ma egy újabb nap van, egy újabb lehetőség....

Szólj hozzá!

Nehézségek

2008.04.03. 18:57 hunhungirl

Végre túl vagyok a magyar vizsga egy részén, nem volt túl vészes. Elvileg már holnapra ki lesz javítva, majd meglátjuk hogy sikerült. Inkább nem mondok semmit előre. Na de most inkább hanyagolom a suli témát.

Holnap megyek fodrászhoz, már alig várom. Szeretem a hosszú hajat, de nehéz kezelni és jobban is áll a rövid. Több embert is megkérdeztem az osztályban, h melyik áll jobban. Legtöbben a rövidet mondták, szüleim is. Túl sokat foglalkozom a hajammal, de ha az ember egyszer jól akar kinézni.

Az előbb olvastam Ribizli blogját az im-neten. Először én is ott akartam regisztrálni, csak közben zártkörű lett. Szóval olvastam a blogját és nagyon aggaszt az állapota. Hánytatja magát, vagdossa a karját...ő nem volt ilyen!!! Úgy szeretnék rajta segíteni, de úgy érzem, hogy hiába. Már nem beszélünk annyit mint régen, teljesen eltávolodtunk egymástól. Mások barátságát keresi, elhanyagoltnak érzem magam. Nem vagyok féltékény, egyáltalán nem, csak hiányzik néha. Végülis vannak mások az osztályban akik fontosak nekem, de most egy embert elveszítettem. Nem merek hozzászólni, nehogy valami rosszat mondjak. Tudni kell rólam, h utálok másokkal rosszban lenni. Ilyenkor inkább bedobom én a fehér törölközőt, még akkor is ha nem én vagyok a hibás. Tanácstalan vagyok. Az lesz a legjobb, ha nem teszek semmit. Majd csak lesz valami...

Hogy telik az idő, 6 előtt ültem ide és már 7 lesz mindjárt. Még történelmet kell tanulnom, holnap témazárót írok-úgyhogy sipirc! :P

Ja tényleg, ilyen hajat szeretnék *.*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Lustaság

2008.03.31. 22:26 hunhungirl

"Mi lenne veled, ha a lustaság fájna?" -Anyukám gyakori kérdése. Hát igen, ma megint nem csináltam semmit, szószerint. Jövő héten lesz belső vizsgánk magyarból és 12 tételt kellene tudnom, hansúlyozom KELLENE. Én mennyit tudok a 12-ből? Őszintén, semmit. Na jó, azért tudnék beszélni Petőfiről vagy Aranyról tanulás nélkül is, de itt nem elég egyszerűen 'beszélni', stílus is kell hozzá (ami nekem nincs, vagyis csak minimális). Engem inkább az aggaszt, h mikor kezdek hozzá. Most is csak mondom (vagyis írom), de ebből nem lesz semmi jó. Vannak dolgok, amikért meg kell dolgozni. Amikor sikerül vmi, akkor meg majd kicsattanok a boldogságtól. Komolyan, néha nem értem magam. Elég a szövegből, ááááááááá! :P

Nos, suli téma lezárva...köszönjük szépen hunhungirl. Igen, nem adom ki a valódi nevem, így sokkal izgalmasabb, nem? Az a legjobb, hogy holnap nem megyek suliba, mert Pestre megyek banki ügyeket intézni. Ribizli barátném szerint valamilyen piszkos ügybe keveredtem és ez nagyon is gyanus. Én azt mondom, hogy nem kell aggódni. Mivel betöltöttem a 18. életévet, elvileg nagykorúvá váltam (agyilag még nem). Szóval igazából számlával kapcsolatos dolgok, be kell avatni a szolgáltatások világába. Annyira nem érzem magam felnőttnek, egyáltalán mi az hogy felnőtt? Erről tudnék órákat filozofálni, de jobban jársz ha nem teszem. Legszívesebben elmennék néha egy lakatlan szigetre, ahol csak én vagyok meg a természet. Szeretném egyszer megtapasztalni, h milyen a nélkülözés, magamtól rájönni dolgokra. Szerintem felesleges ilyen dolgokon sokat gondolkodni, mert ha egyszer olyan helyzetbe kerül az ember, akkor úgyis megtapasztalja. Legyen mára ez a végszó.

Szólj hozzá!

Friday

2008.03.28. 17:13 hunhungirl

It's finally Friday and the weekend is here. Even though we only had to go to school 3 days, it was tiring. This was the first week after spring break. Yesterday, I got home at half past 7 because I went to my kozmetikus (cosmetician). I had to look this up in the dictionary. I always feel good after a face cleansing. By the way, I live in Esztergom. That's about it for Thursday.

Today I woke up at 5 so I could take a quick shower. It's so cold in the mornings. I mean it's April and the temperature is between 5 and 10 degrees Celsius. It was much warmer in February. I can't wait until summer but I have to survive junior year first. Oh yeah, I forgot to say that I'm 18 years old and I'm a junior at a religious high school.

After school, I helped my friend in picking out a new color for her hair. I'll call her Berry on the blog and she is one of my best friends. She's difficult to understand sometimes but she has the soul of an artist. I'm really curious to see her new look. Speaking of changes, I need to go to a hairdresser. I want my hair to be shorter and a new look would be great for me too. I don't have too many ideas for today. 

Szólj hozzá!

Purpose

2008.03.26. 21:15 hunhungirl

Okay...so here I go. Last week, I decided to start writing a blog. I originally wanted to register on im-net, but I found out that it's not possible. Anyway, I created this blog so that I could write down my thoughts. I feel that this way I can sort them in place. Okay... this sounded a little weird, but I'm not crazy. You may ask, why I am writing in english if I'm hungarian? Good question. You see, I lived in the United States for 6 years, we (my parents and I) moved there when I was 7 years old. It's been 5 years since we moved back to Hungary and I feel like I'm starting to forget the english language, so this blog is also a great oppurtunity for me to brush up on my language skills. :) I will be writing in hungarian sometimes, but it's easier for me to express myself in english at the moment.

I really don't want to babble about my life in my first entry, so I'll stop for today. I could write about tons of things, but I'll save it for tomorrow.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása